A programot igyekeztünk úgy hirdetni, hogy újabb érintett célcsoport-tagokat is elérjünk, ezért mind a program kommunikációját, mind az eddigi résztvevőket arra buzdítottunk, hogy terjesszék az eseményt, elsősorban személyes hitelükkel. („word of mouth kommunikáció). Az önkéntesek és a megjelentek között voltak tanulók, fiatal felnőttek, aktív középkorúak, valamint idősebbek is, így szolgálták a pályázat intergenerációs céljait.
Téli Generáció Közösségi Nap 2018.10.27
Az október 27-én megtartott rendezvényünkön a Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület önkéntesei, segítői szervezőként jelentek meg.
Kategória:
Események
Letölthető dokumentumok
- meghívó 10 27 Téli Generáció Közösségi Nap.pdf (257 Downloads)